Keresés: 
 
Főoldal Cikkek Megfigyelési technikák Hold rajzolása
 
Hold rajzolása
Szerző: Görgei Zoltán
Utolsó módosítás: 2005. September 26., Monday

Sok amatőrcsillagásztól hallottam mostanában, hogy a rajzos észlelések kora lejárt, hiszen a digitális képrögzítés ma már szinte mindenki számára elérhetővé vált. És ha megnézzük, valóban elképesztő mértékű a fejlődés. Szebbnél szebb képek készülnek égi kísérőnkről. Olyan finom részletek bukkannak elő egy-egy jobban sikerült digitális felvételen, ami régebben, az analóg fényképezés adta keretek között elképzelhetetlen lett volna.

Van egyáltalán értelme az okulár mögött görnyedve rajzolni a párától átnedvesedett észlelőnaplónkba? Lehet a rajz egyenértékű egy fotóval?
Számomra ezek értelmetlen kérdések! Nyilván egy rajz nem lehet olyan pontos, mint egy fotó, de nem is ez a lényege. Egy szépen elkészített rajz ugyanúgy elkápráztat, mint egy jól sikerült fénykép. Arról nem is beszélve, hogy a rajzolás menete alatt alaposan megismerhetjük a holdfelszínt.

A Hold rajzolása igazán egyszerű dolog, kevés eszközt kíván. Legfontosabb természetesen a távcső.  Ma már eljutottunk oda, hogy túlkínálat van a távcsőpiacon! Napjainkban már viszonylag kis pénzért is vásárolhatunk a munkánkhoz megfelelő minőségű műszert. Egy kis, 50-60mm nyílású refraktor (lencsés távcső) is rengeteg részletet megmutat, de a legizgalmasabb objektumokhoz nagyobb műszerre van szükség. Saját tapasztalatom szerint az igazán színvonalas munkához legalább 90-100 mm-es, kiváló optikájú refraktor szükséges. Persze elengedhetetlen kellék még egy jó holdtérkép is! A legjobb választás szerintem a Rükl-féle Mondatlas, mely szintén könnyen beszerezhető. Ezen kívül nincs is szükségünk másra, mint észlelőlapra, különböző keménységű ceruzákra, radírra, észlelőlámpára, egy pontos órára és persze elszántságra.

Az alábbiakban ismertetném saját észlelési módszeremet.
Az esetek többségében tudatosan készülök az észlelésre. Az évkönyv segítségével kiszámítom a colongitudót az észlelés idejére és e szerint válogatok az éppen látszó alakzatok közül, vagy az előre kiszemelt objektum láthatóságát számítom ki a táblázatból. (Nálam az első működik gyakrabban, mivel a colongitudót könnyebb kiszámítani, mint az időjárást megjósolni.)
A légkör nyugodtsága – ugyanúgy, mint a bolygó és kettőscsillag megfigyeléseknél – rendkívül fontos! A nyugodtságot (seeing) 0-tól 10-ig terjedő skálán mérjük, ahol a 0-1 közötti érték az érdemi észlelésre teljesen alkalmatlanul hullámzó, míg a 9-10 közötti érték a teljesen rezzenéstelen képet jelenti. A légköri állapotok másik jellemzője az átlátszóság (transparency), melyet 0-5 fokozatú skálán becsülünk.
Itt az 5-ös fokozat jelenti a teljesen tiszta, páramentes légkört, amely nálunk igazából csak hidegfrontok után várható. Sajnos a legjobb nyugodtságú éjszakák gyengébb átlátszósággal párosulnak. Igazán minőségi holdészlelést csak jó, vagy kiváló nyugodtságú égen végezhetünk.

Az észlelésekhez egy nagyszerű 90/1000-es refraktort használok. Ha jó a nyugodtság, akkor egy 5 mm-es orthoszkópikus okulárt alkalmazok, amivel 200x-os nagyítást érek el. Természetesen nagyon fontos, hogy a műszer kellőképpen temperálódjon, ami annyit jelent, hogy az észlelés megkezdése előtt már legalább egy órával kiviszem a távcsövet a szabadba.

Számomra az észlelés legizgalmasabb része, a keresett alakzat megpillantása. Ha nem járok sikerrel – például egy kis rianás esetében –, akkor sincs baj, ugyanúgy lerajzolom a rianás környezetét, mert előfordult már olyan eset is, amikor csak hosszabb idő után, a rajzolás menete alatt vált láthatóvá a kiszemelt áldozat.

De mekkora területet rajzoljak le? Kezdő koromban ez nem volt probléma, mivel olyan kicsi távcsővel és nagyítással dolgoztam, hogy szinte az egész holdkorongot megörökíthettem volna. Később, amikor már egy Zeiss 50/540-es refraktorral észleltem, megváltozott a helyzet. Még ez is egy törpe távcsőnek számított, de itt már szigorúan be kellett határolni a lerajzolni kívánt terület nagyságát. A síkságokon egészen nagy területeket is becélozhatunk magunknak, de ha például a déli krátermezőből szemezgetünk, okosan tesszük, hogyha minél kisebb térrészre koncentrálunk.

Első lépésként rajzoljuk le a legnagyobb kráterek körvonalait és az árnyékok határait. A kráterek egymáshoz való elhelyezkedését egészen pontosan rögzíthetjük, ha háromszög alakzatokba képzeljük őket. A finomabb részletek csak ezután következzenek. Sajnos a Hold rajzolásánál iparkodnunk kell, mert a fény-árnyék viszonyok – különösen az első és az utolsó negyed környékén – drámai gyorsasággal változnak.

A felszín intenzitásának jelölésére érdemes az ALPO-féle relatív intenzitás skálát használni (ez 0-10-ig terjed: 0 = koromfekete árnyék, 10 = ragyogó fehér), de én csak a távcső mellett készült vázlaton alkalmazom, ugyanis nem szeretem számokkal elrondítani a kész rajzot. Helyette arra törekszem, hogy a tőlem telhetően valósághűen visszaadjam az árnyalatokat. A számokra csak a szöveges leírásban hivatkozom, ha szükséges.

   


Milyen alakzatokat láthatunk a Holdon?

Kráterek: Belőlük van a legtöbb. Köztudott, hogy a Hold felszíne 100%-ban kráteresedett. A Hold kontinentális területein, így például a déli krátermezőn lerajzolhatatlanul sokan vannak, egymás hegyén-hátán. Kezdő észlelőként jobban járunk, ha inkább a Mare területeken fekvő, közepes méretű, lehetőleg magányos kráterekkel próbálkozunk. (Például a Mare Imbriumban fekvő Timocharis-, Lambert-, vagy az Euler-kráterrel.) A kráterek rajzolásakor figyeljünk annak alakjára – ugyanis sokszor elkerülheti a figyelmünket, hogy a kráterünk nem is kör alakú, hanem sokszög. A kráterfalak épségét, esetleg teraszos jellegét is vegyük észre. A lepusztult, öreg romkráterek falában gyakran figyelhetünk meg hiányzó szakaszokat is. Ha a megvilágítottsági viszonyokat jelöljük, akkor a legszembetűnőbb a kráter belsejét kitöltő és a kráter által vetett árnyék nagysága, alakja. Nagyon szép látvány, ha egy kráter árnyékkal borított belsejéből kiemelkedik a központi kúp.

Dómok: Sok holdészlelő számára a legizgalmasabb alakzatok. Magasságuk csak néhányszor száz méter, viszont átmérőjük a 10km-es nagyságot is elérheti.
Ebből következik, hogy sikeres megpillantásuk csak közvetlenül a holdi napkelte után, vagy napnyugta előtt lehetséges.

Dómokat csak a síkságokon találhatunk, általában a peremükhöz közel. Mint köztudott, a holddómok a földi pajzsvulkánok holdi megfelelői. Tehát a becsapódásos eredetű kráterekkel szemben ezek régen kialudt tűzhányók. Sok dómon látható tetőkráter, azaz kaldera. Ha rajzoljuk őket, különösen figyeljünk az árnyalatokra, mert lapos alakjuknak, kis emelkedésüknek köszönhetően ritkán vetnek koromfekete árnyékot. A Nappal ellentétes oldaluk gyakran csak sejtelmes félárnyékban van.
 Kedvenc dómom a Mare Nubiumban fekvő Kies π. A 44 km-es, szinte teljesen lepusztult Kies krátertől nyugatra fekszik, nem egészen fél kráterátmérőre. Ez a dóm a holddómok mintapéldánya. Szabályos kör alakú, tetején a kaldera már jó optikájú 8 cm-es refraktorral is látható. A Rükl-féle atlasz nagyon sok dómot jelöl.

Rianások: A leglátványosabb holdalakzatok közé tartoznak. Néhány rianást már egy kisebb műszer is megmutat, de a többséghez nagy átmérő és nagyítás kell. Rajzolásuk valamennyi holdalakzat közül a legnehezebb. A dómokhoz hasonlóan, a medencék peremén találkozunk velük, gyakran dómok és vetődések társaságában. A magam részéről jobban szeretem a kisebb rianásokat, mint a hatalmas, sok száz kilométeres szörnyeket (Rima Ariadaeus, Rima Hyginus stb.). Magyar amatőrök számára a legfontosabb rianások a Prinz krátertől Ény-ra húzódnak. A Prinz-rianások kísértetiesen hasonlítanak a Dunára és a Tiszára.

A rianások észlelésénél sokszor megelégedhetünk egy jó vázlattal is, amennyiben úgy ítéljük meg, hogy az élethű rajzolás lehetetlen.

A fentebb említett alakzatokon kívül természetesen sok minden mást is láthatunk még Holdunkon. A hegyek, hegységek, völgyek és vetődések észlelése is hálás feladat. Különösen kedvelem a síkságokból minden átmenet nélkül kiemelkedő magányos hegyeket. Ilyen például a Mare Imbriumban található Piton hegytömb. Nagyon érdekes alakzatok még a kráterláncok, vagyis a catenák. A hatalmas Ptolemaeus krátertől keletre húzódik a Catena Davy, mely kiváló erőpróba egy 80-90 mm-es távcsőnek.

A távcső mellett készült vázlatunkat lehetőleg minél előbb dolgozzuk ki!
Mindenképpen jó minőségű, tiszta papírra dolgozzunk! Én a fekete árnyékot fekete filccel színezem, ügyelve az egyenletességre. A felszín eredeti intenzitáskülönbségeit az ábrázolás során eléggé nehéz visszaadni. Itt a satírozást és a radírozást felváltva szoktam alkalmazni. Egyébként a grafitot legtöbbször az ujjammal kenem el.
Véleményem szerint a Hold rajzolása kitartással és gyakorlással magas színvonalra fejleszthető, még egy rajztehetséggel kevésbé megáldott észlelő számára is.

Görgei Zoltán